előadássorozat ovis nagycsoportosoknak és kisiskolásoknak
Segítség a gyermeki szorongás, zavaró gondolatok és nagy érzelmek megértéséhez
Vannak gyerekek, akiket „elárasztanak” a gondolatok. Akik sokat aggódnak, nehezen alszanak el, félnek hibázni, vagy állandóan visszakérdeznek, „biztos úgy van-e”. Emma története nekik – és a velük élő felnőtteknek – szól.
Ez az előadássorozat kifejezetten óvodás nagycsoportosok és általános iskolás gyermekek számára készült. A program játékos, interaktív formában segíti a gyerekeket az érzelmi tudatosság, az együttműködés, a bátorság és az önelfogadás fejlesztésében — az életkorukhoz igazított, élménypedagógiai eszközökkel.
Az alábbi űrlap kitöltésével kapcsolatba léphetsz velünk, hogy a Te iskoládba is elmenjünk.
Tiszteletdíj: 200 Ft/ km – minimum 10.000Ft, maximum 70.000Ft (távolságtól függően). Minden helyszínen ajándék egy Emma varázslatos utazása a Gondolatok Birodalmába című könyv.
Emma egy érzékeny, okos kislány, akinek a fejében néha igazi „gondolatcunami” alakul ki.
Fél, aggódik, újra és újra átgondolja, mi történhet – és egy idő után maga sem érti, miért ilyen nehéz neki elcsendesíteni a gondolatait.
Egy varázslatos napon azonban különös utazásra indul: belép a Gondolatok Birodalmába, ahol találkozik a saját gondolataival, félelmeivel és belső segítőivel. Az út során lassan megtanulja:
A könyv 2025 novemberében jelent meg a Medicina Kiadónál, és kifejezetten olyan gyerekeknek, szülőknek és szakembereknek készült, akik szeretnék jobban érteni a gyermeki szorongást és a „túl sok gondolat” világát.
A könyv bemutatásán keresztül olyan élményszerű, biztonságos teret szeretnék teremteni, ahol a gyerekek:
A mese segít kimondhatóvá tenni azt, amit sok gyerek még nem tud szavakba önteni.
Egy jól felépített történet hidat képez a belső világuk és a felnőttek világa között – úgy, hogy közben nem érzik „tanításnak”, mégis tanulnak belőle.
Az előadás formátuma:
Igény esetén az előadás rugalmasan alakítható hosszabb, workshop jellegű alkalommá is.
Miért érdemes elhozni a gyerekeket erre az előadásra?
Mert sok gyerek küzd csendben aggodalmakkal, amikről nem tudja, hogy másnál is léteznek.
Mert a szorongás gyakran viselkedésben jelenik meg – nem mindig szavakban.
Mert az érzelmi tudatosság tanulható.
Mert az önmegnyugtatás képessége már kisgyermekkorban alapozható.
Mert egy közös élmény után könnyebb folytatni a beszélgetést az óvodában vagy az osztályban.
Egyszerű, otthon is használható eszközök tanulása.
Interaktív gyakorlat óvónőknek, pedagógusoknak: hogyan reagáljak, amikor a gyerek szorongó gondolatait hallom?
✔️ történeten keresztül tanulnak
✔️nevethetnek, kérdezhetnek, kapcsolódhatnak
✔️ megélhetik, hogy az érzéseik rendben vannak
✔️ kapaszkodókat kapnak a mindennapokra
Várjuk a megkeresést, hogy hozzád is eljuthassunk:
🌙Óvodapedagógusoknak és tanítóknak, akik szeretnék, hogy a gyerekek biztonságos keretben találkozhassanak a saját szorongásaikkal, kérdéseikkel és belső dilemmáikkal.
🌙Olyan csoportok és osztályok számára, ahol érzékenyebb, sokat agyaló, könnyen szorongó gyerekek vannak – és fontos lenne számukra egy közös, felszabadító élmény.
🌙Iskolai közösségeknek, ahol szeretnék erősíteni az érzelmi tudatosságot, az önmegnyugtatás képességét és az egymás iránti elfogadást.
🌙Könyvtáraknak, művelődési házaknak, amelyek gyerekeknek és családoknak szóló programot keresnek.
🌙Pedagógusoknak, akik tapasztalják, hogy a szorongás sokszor viselkedésben jelenik meg (visszahúzódás, túlzott kontrolligény, ismétlődő kérdések), és szeretnének ehhez preventív, mesealapú eszközt adni a gyerekek kezébe.
🌙 Intézményeknek, amelyek olyan programot keresnek, amely egyszerre élményszerű, szakmailag megalapozott és valódi kapaszkodót ad a gyerekek mindennapjaihoz.
Szabó-V. Dóra vagyok, biológus, önismereti mentor és író. Olyan gyerekekkel, szülőkkel és felnőttekkel dolgozom, akiknek a mindennapjait szorongás, kényszergondolatok, teljesítménykényszer vagy túlzott megfelelés nehezíti. Több éve kísérem őket az önismereti úton, egyéni folyamatokban, csoportokban és online programokban.
Gyerekként és felnőttként egyaránt megtapasztaltam a túlgondolkodást, a szorongást, az önmagammal való küzdelmet – és azt is, milyen, amikor ezekhez nem találunk rögtön szavakat. Hosszú évek önismereti munkája segített abban, hogy megértsem saját belső mintáimat, és ma már ebből a megtapasztalt, megérlelt tudásból tudok másoknak kapaszkodót adni.
Hiszek abban, hogy ha megértjük a saját történeteinket – gyerekként és felnőttként egyaránt –, akkor lépésről lépésre, belülről kifelé tudunk változtatni az életünkön.
Emma története és az ehhez kapcsolódó előadás pontosan ezt a belső utazást szeretné támogatni: hogy a gyerekek és a velük élő felnőttek közös nyelvet találjanak a szorongásról, gondolatokról és érzésekről.
info@tettakademia.com
+36 70 621 51 07