Az agresszív vagy ártó kényszergondolatok az obszesszív-kompulzív zavar (OCD) egyik legijesztőbb és legfélreértettebb megnyilvánulásai.
Ezek a gondolatok gyakran tabutémák: az érintettek félnek kimondani őket, attól tartva, hogy mások veszélyesnek, „rossznak” vagy kontrollálhatatlannak tartják őket. Pedig a pszichológiai kutatások és klinikai tapasztalatok egybehangzóan azt mutatják, hogy:
Az agresszív kényszergondolatok nem az erőszak előjelei, hanem a szorongásos zavar egyik jellegzetes formái.
Az agresszív kényszergondolatok betolakodó (intruzív), nem kívánt, visszatérő gondolatok, képek vagy impulzusérzetek, amelyek más bántalmazásával, megölésével, megsértésével kapcsolatosak, és intenzív szorongást, undort, bűntudatot, szégyent váltanak ki.
Fontos: a gondolat ellentmond az illető értékrendjének, identitásának, vágyainak.
Tipikus példák:
„Mi van, ha megszúrnám a páromat késsel?”
„Mi van, ha kidobnám a babámat az ablakon?”
„Mi van, ha elveszítem az önuralmam és bántok valakit?”
Kép: villanásszerű jelenet, ahogy valakit megüt, meglök, megfojt.
Impulzusérzet: „mintha” késztetés lenne – de nem vágy, hanem ijesztő testérzet.
A gondolat nem azonos a szándékkal. A gondolat nem jóslat. A gondolat nem azonos a személyiséggel.
Az első kulcsfontosságú tény:
A legtöbb embernek vannak agresszív, tabu vagy „furcsa” gondolatai.
Kutatások szerint az emberek döntő többségének megjelennek időnként erőszakos, szexuálisan tabu, morálisan elfogadhatatlan gondolatok. A különbség nem az, hogy kinek van ilyen gondolata, hanem az, hogy mit kezd vele.
A döntő különbség az értelmezés.
A modern OCD-elméletek szerint nem maga a gondolat okozza a zavart, hanem az, ahogyan az illető értelmezi azt.
Nem OCD-s értelmezés:
„Ez egy hülye gondolat volt.”
„Furcsa, na mindegy.”
OCD-s értelmezés:
„Ha ez eszembe jutott, akkor biztos veszélyes vagyok.”
„Mi van, ha ez azt jelenti, hogy képes lennék rá?”
„Ezt nem szabadna gondolnom.”
„Ezt kontrollálnom kell.”
A gondolat jelentéssel telítődik.
Az agresszív kényszergondolatok különösen erősek, mert az identitás magját támadják.
Tipikus belső kérdések:
„Mi van, ha valójában egy rossz ember vagyok?”
„Mi van, ha pszichopata vagyok?”
„Mi van, ha elveszítem a kontrollt?”
„Mi van, ha nem ismerem magam igazán?”
Ez nem kíváncsiság, ez egzisztenciális fenyegetés.
Az OCD egyik központi mechanizmusa a felfújt felelősségérzés.
Ez így hangzik belül:
„Ha nem ellenőrzöm, nem gondolom át, nem elemzem, akkor felelős leszek.”
„A gondolat veszélyes – kontrollálnom kell.”
Ez vezet el a következő ponthoz:
Az agresszív kényszergondolatokra adott válaszok gyakran láthatatlanok, azaz mentálisak.
Gyakoriak lehetnek az alábbiak:
elkerülés (kések, erkély, egyedüllét, baba fürdetése),
állandó önmegfigyelés („figyelem, mit érzek”),
rumináció („miért jutott ez eszembe?”, „biztos nem tenném meg?”),
mentális semlegesítés („gyorsan gondolok valami jót”),
megnyugtatáskérés („ugye nem vagyok veszélyes?”),
önellenőrzés („érzek-e vágyat?”).
Ezek rövid távon megnyugtatnak, hosszú távon viszont azt tanítják az agynak, hogy a gondolat valóban veszélyes.
Azonban minél inkább próbálja valaki „nem gondolni” a gondolatot, annál gyakrabban tér vissza, annál fenyegetőbbnek tűnik, annál inkább „bizonyítéknak” hat.
Ez nem gyengeség, hanem az emberi elme működéséből fakadó jelenség.
Az agresszív kényszergondolat nem azonos az agresszív szándékkal.
Különbségek:
OCD-s agresszív gondolat
Valódi agresszív szándék
Ezért hangsúlyozza a szakirodalom, hogy az OCD-s agresszív obszessziók nem előrejelzői erőszakos viselkedésnek.
A terápiában nem a gondolat eltüntetése a cél, hanem a gondolattal szembeni reakció megváltoztatása, a bizonytalanság elviselésének tanulása, az önmegfigyelés és rumináció leépítése.
Ez kulcsfontosságú agresszív obszesszióknál, mert az „én jó ember vagyok-e?” kérdés soha nem zárható le 100%-osan.