A hétvégén újra megtartottuk a nagylányos ülésünket. A mostani témánk alkalmával arra próbáltam felhívni a figyelmüket a lányoknak, mennyire fontos, hogy tisztában legyenek vele, a testük csak az övék, és senki nem nyúlhat hozzájuk az engedélyük nélkül.
Most is Hoppál Bori könyvét hívtam segítségül. Egy szuper hasonlattal indít: A fiatal lány teste olyan, mint egy friss gyümölcs: zsenge, hamvas és tökéletes. De ez nem azt jelenti, hogy mindenki megtapogathatja, mint a piacon egy almát vagy egy barackot!!!”
Átbeszéltük, hogy ebben a korban mind a lányok, mind a fiúk hasonló változásokon mennek keresztül, és ahogy a lányoknál elkezdődik a nővé érés, ugyanúgy megindul a férfivá válás is. Újra kiemeltük, mik ezek a változások (szőrösödés, izzadás, nemiszervek megváltozása). Fiúknál mélyül a hang, lányoknál megindul a mell növekedése.
Megbeszéltük, hogy előfordulhat, hogy a fiúk elkezdik megbámulni őket, és lehet, hogy valaki akár fogdosásig merészkedik. Sokszor gondolják a fiúk ezt „menőnek”, vagy egyfajta bátorságpróbának, de ez nem helyénvaló. És ahogy a lányoknak meg kell tanítani, mik a határok, a fiúknak is illene tudni, hogyan viselkedjenek.. Biztos vagyok benne, hogy amikor a fiam akkora lesz, vele is leülök majd ezekről beszélgetni.
Ennél a pontnál kitértünk arra, hogy bárki, bármilyen körülmények között fogdossa, tapogatja, esetlegn azt kéri, mutassa meg egy testrészét, vagy fogja meg az övét, azonnal szóljanak tanárnak, szülőnek, vagy aki épp ott van a közelben.
Jogosan merült fel a kérdés náluk, mit tegyenek, ha nincs ott senki?
Persze ez helyzetfüggő, de a legjobb elfutni, kiabálni, bármi módon jelezni, hogy itt valami helytelen történik. Kiemeltem nekik, hogy előfordulhat olyan, hogy valaki azzal próbálja őket megfélemlíteni, hogy „nem mondhatod el senkinek”, „ez a mi titkunk”, „ha elmondod, megbüntetnek” stb… Bízom benne, hogy eléggé kihangsúlyoztam, hogy semmi ilyen nem fog történni, de mindenképp tudni kell róla egy felnőttnek.
Az egyik leányzó felvetette a paprikaspray beszerzését. Mosolyogtam, mert egyáltalán nem rossz ötlet. Csak még egy kicsit korai. Viszont én is kaptam az exférjemtől, mikor sokat sétáltam egyedül este. Őket még kísérgetjük, de lehet, hogy el fog jönni az ideje annak is.
A legjobb, ha saját tapasztalatokat is mondunk nekik, hogy lássák, tényleg megtörténnek ilyenek a való világban. Őszintén elmeséltem nekik, hogy előfordul velem is, hogy megyek az utcán, füttyögnek, kikiabálnak az autóból vagy akár beszólnak valamit nekem. A legjobb, amit tehetek ilyenkor, hogy figyelmen kívül hagyom, és sokszor előre átmegyek a másik oldalra, ha látom, hogy nagyobb fiú társaság van arrafelé, amerre mennék.
Ahogy a könyv is írja, sokszor sajnos a fiúk, férfiak sincsenek tisztában azzal, mennyire kellemetlen tud lenni egy-egy beszólás, füttyszó, megjegyzés. Ám ez a „jobbik” eset. A rosszabb, ha nem állnak meg a beszólásoknál, hanem tovább is mennek.
A lányoknak az első kérdése az volt, hogy „de miért csinál valaki ilyet?” Nos… igen… elég nehéz volt nekik megmagyarázni, hogy vannak olyan férfiak, akik abban lelik örömüket, hogy kislányokhoz nyúlnak, esetleg kényszerítik olyan dolgokra őket, amik nekik kellemetlen.
Bármennyire is nehéz erről beszélni, mindenképp tudniuk kell, hogy akár ismeretlen az illető, akár ismerős (barát, edző, tanár, szomszéd stb…), ha
- zavarba ejtő kérdéseket tesz fel
- arra kéri, hogy mutassa meg valamelyik testrészét
- hozzá szeretne nyúlni
- azt szeretné, hogy őt fogdossa
az semmiképp sem helyénvaló, és joga van NEM-et mondani!
A zaklatást nem szabad magában tartani, el kell mondani valakinek, aki támogatást, védelmet nyújthat.
Minden kislánynak, nőnek megvannak azok a területek, amelyeket csakis engedéllyel lehet közelíteni. Ez magánterület!
Ha már ezekről szót ejtettünk, én belementem egy kicsit az osztálytársakkal, csoporttársakkal fennálló kapcsolatokba is. Ugyanis a zaklatás most már történhet online, közösségi oldalakon és „baráti” oldalról is.
Sajnos sokszor engedünk a külső nyomásnak, és azért nem leszünk önazonosak, mert esetleg csak úgy juthatunk be egy vágyott közösségbe, csak akkor nyerjük el egy ember barátságát. De ez sem jó. Megbeszéltük, hogy egy barátságban soha nem érezhetik magukat rosszul attól, akik ők maguk és nem kell, hogy feltételhez kössék a szeretetet vagy a barátságot, hiszen egy jó kapcsolat kényelmes és kölcsönös bizalmon alapul.
Próbáljuk úgy nevelni őket, hogy tudják, önmagukért szeretjük őket, nem azért, amilyen eredményeket elérnek, vagy ahogyan viselkednek. És fontosnak tartom, hogy ezt tudják másokra nézve is. Legyenek saját döntéseik, azok alapján, amikre ők vágynak. Persze terelgetés szükséges, de tanulják meg felismerni, mik a vágyaik, igényeik és ezt merjék is kifejezni, elmondani.
A beszélgetésbe becsatlakozott a hatéves kislányom is, önszántából. Bár nem hiszem, hogy sokat értett belőle, nem lehet elég korán kezdeni, hogy hallják ezeket a dolgokat.
Emellett pedig nem elhanyagolható, hogy nagyon sokat mesélnek ők is, az élményeikről, a napjaikról, arról, éppen kibe szerelmesek, ki hogyan viselkedik velük. Mindenféle faggatás nélkül. Mert igényük van rá. Így amellett, hogy felvilágosítom őket, egy igazán jó beszélgetés is kialakul, amikor önszántukból mesélnek, és a teljes figyelmem élvezik.
Sokszor okoz nehézséget, hogyan kérdezzük őket, hogyan faggassuk, mi történik velük. Nálunk ilyenkor dől belőlük a szó. Évezettel újságolják el, kivel mi történik, milyenek a fiúk, a többi lány és izgatottan kérdezgetnek, vajon mik a jelei, ha egy fiú szerelmes.
Talán az egyik legfontosabb, amit elérhetek ezekkel a beszélgetésekkel, hogy tudják, rám mindig számíthatnak. Őszintén mesélnek, és kérdeznek, amire én is őszintén válaszolok. Nincsenek tabuk. És remélem, hogy ezzel kialakul közöttünk egy olyan erős bizalom, hogy tudják, hozzám bármikor fordulhatnak tanácsért, kérdésért, és őszintén elmondhatnak bármit.